Győri SZC Baksa Kálmán
Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

A tanévnyitó ünnepélyen Igazgató Asszony és a diákönkormányzat elnöke, Illy Bori, 12.K osztályos tanuló köszöntötte  az iskola tanulóit, tanárait. Ezt követte a 9. évfolyamos gólyák bemutatkozó műsora.evnyito6evnyito2

Kedves Baksagimisek, kedves Kollégáim!

Szeretettel köszöntelek benneteket magam és az iskola nevében. Különleges örömet jelent számomra, hogy ismét itt láthatok együtt mindenkit, akik ezt az iskolát jelentik. Nehéz tanéveken vagyunk túl, mégis - a tavaly például hét hónapig tartó digitális oktatás körülményei között is - nagyszerű eredmények születtek.

Országos versenyeken, köztük az OKTV döntőiben szerepeltek sikeresen diájaink, tömegesen szereztek közép és felsőfokú nyelvvizsgákat, végzőseink pedig kiemelkedő eredményekkel zárták középiskolai tanulmányaikat és jutottak be az ország legjobb egyetemeinek legirigyeltebb szakjaira.

Tavalyi kilencedikeseink azzal örvendeztettek meg bennünket, hogy a rendkívüli körülmények ellenére a két nyelvi előkészítős osztályunk minden tanulója megszerezte célnyelvből a középfokú nyelvvizsgát. Ehhez itt is szívből gratulálunk!

Ezen előzmények alapján és a ránk váró lehetőségek kedvéért feljogosítva – sőt, kötelesnek érzem magam arra, hogy petíciót kezdeményezzek. A szöveg tervezetét már meg is fogalmaztam, a véglegesítéshez szeretném kérni a Ti hozzájárulásotokat is.

Tisztelt 200 nanométer átmérőjű, négy struktúrfehérjéből – tüskéből, membránból, envelopeból és nucleocapsidból felépülő gömb alakú virion, akit a tudósok SARS-coV-2, a média pedig COVID-19 névvel illetnek – hozzád fordulunk és követeljük, hogy

  1. Kímélj meg bennünket a járványügyi intézkedésektől, a fertőtlenítőtől, a maszktól, a hőkaputól!
  2. Engedj újra bennünket közel egymáshoz, hadd fogjunk kezet, hadd öleljük meg egymást, úgy, mint régen!
  3. Ne küldj minket vissza a digitális magányba, ne csinálj belőlünk szociopatákat!
  4. Kérjük vissza az ünnepeinket, programjainkat, diákdirinket!
  5. Add vissza a jókedvet, a zsivalyt, a tapsot, a dalt, a hangorkánt!
  6. Add vissza a tanulás személyes formáinak lehetőségét, a szemkontaktust, a jelentkezést, a kérdéseket, a közös felfedezések és megvilágosodások izgalmát!
  7. Add vissza középiskolai életünket, add vissza diákéveinket!

Remélem, most gondolatban mindannyian aláírtátok már ezt a petíciót és a vírus is hallgat majd a jó szóra. Hiszen a sok rossz mellett a járvány azért jót is hozott számunkra: ebben a rendkívüli helyzetben született meg – sok más hősies erőfeszítés mellett – az a dal, amely gyorsan az összetartozásunk szimbólumává vált, amellyel búcsúztattuk az előző tanévet és amit most Ti is fogadjatok szeretettel az új tanév inditásául diáktársaitoktól.

Bejcziné Mosolits Erika, igazgató

DSC 0081