Győri SZC Baksa Kálmán
Két Tanítási Nyelvű Gimnázium

Idén 2018.március 23-án rendezte meg iskolánk sorrendben a XII. Kémia Napot.kemia2

Célunk mint korábban, a

  • a kémia népszerűsítése;
  • a kémiai tudás elmélyítése, gyakorlati alkalmazása;
  • mindennapi életünkben érdekes és fontos kémiai jelenségek bemutatása;
  • kémiai kutatások eredményeinek felhasználása a kapcsolódó (biológiai, fizikai) tudományterülethez;
  • a versenyszellem kialakítása.A csapatokat Dr. Szakál Pál a zsűri elnöke és Kurcsics Rafaella munkaközösség vezető köszöntötte, majd mindenki bemutatta az általa választott érdekes, látványos, de könnyen elvégezhető kísérletet. Ezek után megoldottak egy tesztsort.
  • A kísérletek között láttunk elefántfogkrémet, lángoló zsebkendőt, égő alkoholt, titkos írást éppúgy, mint tűz alatti égést, vagy a szublimáló jódot. Taps kísérte, a vártnál nagyobb durranógázt is.
  • A versenyre 12 csapat jelentkezet, zömében iskolánkból, de érkezett 2 csapat a Révai Gimnáziumból is. Külön öröm számunkra, hogy egy szakgimnáziumi csapat is szerepelt, a győri Kossuth Lajos Középiskolából, ami azért érdekes, mert ebben az iskolatípusban nincs külön kémia óra.

A csapatokat Dr. Szakál Pál a zsűri elnöke és Kurcsics Rafaella munkaközösség vezető köszöntötte, majd mindenki bemutatta az általa választott érdekes, látványos, de könnyen elvégezhető kísérletet. Ezek után megoldottak egy tesztsort. A kísérletek között láttunk elefántfogkrémet, lángoló zsebkendőt, égő alkoholt, titkos írást éppúgy, mint tűz alatti égést, vagy a szublimáló jódot. Taps kísérte, a vártnál nagyobb durranógázt is.

kemia1kemia3kemia4kemia5kemia6Gratulálunk a csapatoknak, köszönjük pedagógusaink, diákjaink munkáját!